2012. március 27., kedd

Paradicsomos padlizsán

Amikor felköltöztünk a Nagy Faluba, még voltunk annyira ráérősek, hogy sokféle éttermet kipróbáljunk. Azóta sajnos már átalakult, de nagy kedvencünk volt a Nyugatinál lévő Noa. Ez régebben az a hagyományos, önkiszolgálós, "tálcávalsorbanállós" török kajálda volt. No, itt ettem először paradicsomos padlizsánt, mindig azzal a nagyon finom szőlőlevélbe tekert rizzsel és fokhagymás kiflivel, amit frissen sütöttek. Egyébként minden nagyon finom volt, sokszor ettünk ott gyrost is. Amikor legutoljára ott ettünk - ez már az átalakítás után volt - le akartunk ülni a gyrossal a teraszra és elküldtek, hogy oda biz' le nem ülhetünk, csak a bent vásárolt étellel, ami mellesleg 5-ször annyiba került, miután "felhúzták" a helyet.
Na, de nem is ez a lényeg, azóta már sok helyen van török étel és paradicsomos padlizsán. De ha nincs a közelben sem kell kétségbe esni, mert kb negyed óra alatt el lehet készíteni.
Azért azt el kell mondjam, hogy friss paradicsomból is el lehet készíteni, ha idénye van. Én sem konzervet használtam, hanem Anyukám fincsi paradicsombefőttjét.

Hozzávalók:
1 padlizsán, 1 fej hagyma, 2 konzerv hámozott paradicsom, só, bors, olíva olaj

A padlizsán megmossuk, szeleteljük és sózzuk be. Egy szitára tegyük, hogy kicsöpögjön a felesleges víz belőle. Így kevesebb olajat szív magába a sütésnél. Olíva olajon megpirítjuk a karikára vágott hagymát, majd hozzáadjuk a padlizsánt. Amikor a padlizsán majdnem kész, mehet hozzá a paradicsom. Borssal ízesítjük, és rizzsel, vagy hidegen pitával, kenyérrel fogyaszthatjuk :)

A paradicsomos padlizsánt megettük, mielőtt lefotózhattam volna.... de később pótolni fogom, ígérem :)

Ajánlom még a joghurtos padlizsánt, legalább ilyen finom :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...